Katerina Graham
Katerina Graham 1989 szept. 15-én, Genfben, Svájcban született.Apja Joseph Graham libériai származású, anyja, Natasha pedig félig lengyel, félig zsidó származású.A gyermekkorát már Los Angelesben töltötte, de héber iskolába járt. Beszél angolul, spanyolul, franciául egy kicsit portugálul és héberül.
Tinédzserkorában modellkedett, és számos videoklipben szerepelt. Akon, Mr. Lonely, a 2010-es Justin Bieber és Usher közös klipjében, a Somebody to Loveban valamint Nelly Just a Dream című videójában.
1998-ban az Apád-anyád idejöjjön című filmben szerepelt Jackie-ként. Majd a Megint 17-ben csillogtathatta meg tudását Zac Efron-nal. Az átütő sikert a 2009-ben bemutatott Vámpírnaplók hozta, amelyben Bonnie Bennett karakterét játszotta el. A sorozat sikerén felbuzdulva, saját klipeket is bemutatott, amikben remek énektudását kamatoztatja. 2011-ben mutatják be a The Roommate című klasszikust, amelyben egy másik új tinicsillaggal, Alyson Michalkával fog együtt játszani. Szintén 2011-ben vetítik a Honey 2-t. Az első részben, a Honeyban a főszerepet Jessica Alba játszotta, ám a második részben már Graham lesz látható Audrina Patridge oldalán.